Live Laugh Love

Portál címe

2015.02.08. 13:54, Henaa

Sziasztok. Úgy gondoltam mivel még az oldal indulásakor nem írtam le (valahogy kimaradt) tartozom mindenkinek azzal, hogy elmondjam a cím miért pont az, ami. Amit tudni kell feltétlenül, hogy nagyon szeretem az idézeteket mert sokszor helyettem beszélnek és egy mondatocska elmondd mindent amit én lehet, hogy száz mondaton át ecsetelnék teljesen fölöslegesen hiszen a kutyát sem érdekelné, hogy mit pofázok.. Live laugh love (van akik szerint másabb a jelentése, de számomra akkor is ez a lényege) Élj, nevess, szeress. Ez a három dolog az ami számomra mérvadó és felejthetetlen. Szerintem sokak számára is fontos. Hiszen az élet mit ér ezek nélkül? Semmit. Kell az, hogy élj, hogy emlékeket teremts, hogy megalapozd a jövődet és közben persze nagyokat nevess. A nevetés szintén az élet velejárója. Mosolyok nélkül minden olyan szürke lenne és nem kötődne annyi barátság sem. Mogorva emberekkel ki szeretne beszélni? Senki. Amit még iszonyatosan fontosnak tartok az, hogy szeressünk! Szeretet nélkül sem tudnánk létezni, akkor tényleg minden sivár lenne és magányos. Csak hánykódnánk céltalanul, viszont ha szeretsz gazdaggá válsz és rád talál a béke. Ezzel a három dologgal tudsz harmónikus életet kialakítani és ezek azok a dolgok, amikből (legalábbis nekem) soha sem elég. Tehát, ennyi lenne a történet.

1 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2016.12.15. 22:42
MaryMJ
Hello! My name is MaryMarkova, our compane need to advertise on your website. What is your prices? Thank you. Best regards, Mary.
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre