Szobám sötétjében ülök,gondolkodom.Holnap megint egy új suli..Mély sóhajtás. Új társaság, új tanárok és persze kezdhetem előről a beilleszkedést.
-Neem akarom!!- vissítottam fel hangosan, majd párnámat az arcomhoz emelve bújtam el. Úgy döntöttem, hogy inkább megpróbálok aludni de nem
tudtam másra gondolni egyre csak a holnapi napra, ráaldásul még az eső is elkezdett szakadni. Még jobb.

Másnap reggel:
Hallom ahogy anya kiabál lentről.
-Kicsiim, kicsiiim ébresztő! Ma van a nagy nap!- Mondta szinte már-már nevetve.
Nagyot nyöszörögtem, szembesülnöm kellett a tudattal,hogy bármit is tegyek nem úszom meg a mai napot. Vonakodva,lassan akár egy csiga felültem
az ágyban. Ekkor anya már előttem állt egy tálcával rajta a reggelimmel,megtöröltem álmos szemeimet és kérdőn tekintettem rá.
-Mire ez a nagy felhajtás?- Kérdeztem.
-Szerintem ez egy nagyon jó dolog-ült le mellém és folytatta-hogy ma megismerkedsz új emberekkel talán jobban fognak tetszeni, mint az előző suliban.
Összeráncolt szemöldökkel elvettem tőle a reggelimet.
-Jó, köszi anya-vágtam oda. Nem értem mire ez a nagy felhajtás! Tudja, hogy utálok ismerkedni. Anya kiviharzott a szobámból de még azért
visszakiabált.
-Siess, addig elugrik apád Brendonnal a boltba. Na igen, Brendon.. Brendon a kisöcsém ő még csak 13 de a család kedvence, én pedig itt vagyok 18 éves
fejjel.. Irigy vagyok ő olyan könnyen barátkozik biztos vagyok benne, hogy neki menni fog, és velem mi lesz?! A gondolatmenetet megszakította az a tudat
hogy az órára ránézve rájöttem, hogy késésbe vagyok. Gyorsan elszaladtam a fürdöbe megmosakodtam közbe még a küszöbbe majdnem el is estem.
Felöltöztem majd futva mentem le a lépcsőn a reggelimet próbáltam magamba gyömöszölni. Nem volt lent senki. Kiabáltam.
-Anyaa,Anyaa hol vagy már? - Elkezdtem örülni, hogy végre nem megyünk és talán meggondolták magukat haza kölzötünk Rioba. De nem jött a felismerés
amikor hangos duda szót hallottam.
-Mit is hittem?!- Mondtam hangosan, bár a lakásban senki nem tartózkodott rajtam kívül. Kisiettem, beültem a kocsinkba. Anya kocsija egy Seat Ibisa, az igazság az, hogy
nem szeretem öreg autó.
-Kicsim!-Szólt hozzám. Így az időközben fülembe dugott headsetet kivettem a fülemből és mélyet sóhajtva odafordultam hozzá.
-Igen?
-Tudom,hogy izgulsz de nem kell, majd jönni fog magától az egész. Ne légy ideges tudod, hogy szeretünk apa is és én is!- Mosolygott.
Mindig is irigyeltem, ő egy csinos nő volt, hosszú szőke haja volt, gyönyörű csokibarna szemei.. Bombanő. És velem mi van?! Magas vagyok azt aláírom, de barna hajú és
szemüveges méghozzá. Szörnyű!
Időközben odaértünk az iskolához, láttam a táblát: Seatle-i Gimnázium. Néztem ahogy minden diák jön megy, voltak a stréberek. Na közéjük nem
tartozom valahogy soha nem voltam az az okos típus. Aztán ott voltak a milliárdos csemeték, mindig is utáltam őket. Nem azért mert nekik jobb
életük lehetett,mint nekem hanem mert egyszerűen minden a seggük alá volt téve. Az autó beparkolt, kiszálltam belőle. Izgatottan lépkedtem, anya pedig integetett
majd visszahívott, hogy adjak neki egy puszit.
-Sok szerencsét Samantha!-ölelt át.
-Kösz szépen.-dünnyögtem az orrom alatt. Egy ideig tátován álltam és azon tűnödtem menjek-e be. Ekkor hallottam, hogy anya már elindult. Nincs visszaút.
Sóhajtottam fel. Majd lassan elindultam a bejárat felé....